Az Uber probléma margójára

Néhány hete az Uber nagy vihart kavart, amikor a taxisok elkezdtek tüntetni ellene. Ahány ember, annyi vélemény jelent meg a sajtóban. A hónapok óta éleződő ellentét robbanáshoz vezetett, s ahogy az lenni szokott, mindenki védte a saját érdekeit. A techguruk az Ubert, az egyszerű ember a taxit, a kormány a bevételeit és a korábbi döntéseit. Pedig ez a téma egy nagyobb problémára világít rá.

Alapvetően a taxisoknak azzal van a baja, hogy a szigorú szabályozás hátrányba hozza őket az Uber használókkal szemben. Ezért kimentek tüntetni. Be kell tiltani az Ubert. A taxisok megpróbálták az okosabbakat erővel letolni a pályáról. Megkérték állambácsit, hogy segítsen nekik. Az állam pedig segített. Az állam már megint beállt a fejlődés útjába. Magyarország marad a kőkorszakban, köszönhetően a taxisoknak és a döntéshozóknak. De valóban ennyire egyszerű a történet? Szerintem nem.

Rágódhatnék tíz oldalon keresztül a pro és kontra érveken, amelyek pont a lényegről terelik el a figyelmet. Sorolhatnék a taxisok mellett érveket. Például az utasbiztosítást. Vagy az Uber mellett a sofőrök értékelésének lehetőségét. De ez mind lényegtelen, ugyanis ez szőrszálhasogatás. Itt egy sokkal nagyobb problémáról van szó. Vagy inkább lehetőségről.

Az állam döntése helyes, ugyanakkor a taxisok és a társadalom hozzáállása röhejes.

Adózási macerák – Helyes

Az állam valószínűleg rögtönzött egy számítást, amiben az Uber, a sofőrjei és a taxisok befizetései nem álltak egymással köszönőviszonyban sem. Ehhez hozzácsapták a taxisok támogatottságát, az Uber támogatottságát és ennek a két értéknek a segítségével könnyedén eldöntötték, hogy az Uber sofőröknek is meg kell nehezíteni az életét. Mert az a helyzet, hogy az Uber nem Magyarországra adózik, ahogy az Uber sofőrök egy része – bár erről nincs pontos adatom – sem adózik sehová. Beülök a kocsimba, sofőrködöm, nekem fizetnek, de én nem fizetek adót. Ellentétben a taxisokkal. Ez szimplán egy pofátlan húzás bizonyos sofőrök részéről. Ez most megszűnt. Mindenkire ugyanazok a szabályozások vonatkoznak. A Facebook, a Google és az Uber is ugyanazt csinálja. S hamarosan online cégek tucatjai bukkanhatnak elő, amelyek “optimalizálják” az adózásukat. Ezzel már az Unió is foglalkozik. Az a probléma, hogy ezek kiszivattyúzzák a pénzt. Ezzel pedig mind a ~9,5 millió ember szív, aki itt él.

UPDATE:

“Bűncselekmény hiányában elutasította az Uber-ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte a NAV szombaton.”

“A Nemzetgazdasági Minisztérium és a taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, és az adózása is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt. Emiatt januárban napokig tüntettek a budapesti Deák téren.

Minderre reagálva az Uber rendszere február elsejétől minden utazásról a magyar előírásoknak megfelelő elektronikus áfás számlát állít ki az autóspartner nevében – jelentette be hétfőn a cég.”  – http://hvg.hu/gazdasag/20160305_nav_uber_felejlentes_elutasitva

A taxis mobilapp lenyomja az Ubert – Röhejes

Amikor az Uber szivatásáról olvastam, ugyanaz az érzésem támadt, mint anno az internetadó kapcsán. Ott, fenn az intézményekben, ahol ezeket a döntéseket hozzák, dinoszauruszok dolgoznak szorgos kis kezeikkel. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen lehetőségek rejtőznek az internetben és a hálózatba kapcsolt gazdaságban. S ugyanez vonatkozik a taxisokra is. Ez pedig rémisztő. Azért, mert ilyen emberek hoznak döntéseket. Én egy másik világban élek. Egy olyan világban, ami már nem kőbaltát használ kenyérszeletelésre. Olyan világban, ahol a technológia természetes része az életemnek és aktívan segíti azt. S akkor felébredek a Csipkerózsika álomból és megüt a magyar valóság:

A taxisok tüntetnek, mert megelőzték őket a versenyben. Naiv vagyok. Azt gondoltam, hogy ezt egy magára adó társadalom kiröhögi. De nem így történt, jelentősen támogatottságot kaptak a taxisok. Tüntetni a konkurencia ellen? Ez valami vicc?
Mondjuk a “naivitásomról” tanúskodik, hogy az Uber néhány évvel ezelőtti megjelenésekor meg sem fordult a fejemben, hogy a taxisoknak lesz a konkurenciája.
Naivan azt hittem, hogy a taxitársaságoknak már régen van olyan alkalmazása, amelyik minden társaságot összefog és az utas ebből az alkalmazásból tud a mobilján keresztül taxit rendelni. Tévedtem. (Utána kellett volna néznem anno, mert ha ezt tudom, akkor nekiugrok egy saját Uber fejlesztésének.) Egy ilyen alkalmazás szinte már magától értetődő dolognak számított 2012 környékén is. Az Uber maximum a taxisok színvonala alá tudott volna ígérni, ha egy ilyen alkalmazás működik. De nem működött ilyen alkalmazás. Ez egyszerre rémisztő és nevetséges. Senkinek nem jutott az eszébe annyi emberből? Úgy tűnik. Most sem találtam ilyen alkalmazást, ami azt jelenti, hogy a taxisok/taxiscégek hátradőltek és nem tanultak a hibájukból.  (Van olyan taxis, amelyik térképpel navigál. Papíralapú térképpel. 2016-ban. Még valahol Afrika szívében ez elmegy…de itt?! )

Aki kimarad, az lemarad

A technológia nem a jövő. Az internet és a hálózatba kapcsolt világ nem a jövő, hanem a jelen. Benne élünk. A technológia megváltoztatja a mindennapjainkat és ezzel úgy tűnik, hogy sokan nem képesek lépést tartani. Pontosabban nem akarnak. Az új dolgok bevezetése mindig ellenállásba ütközött és ez az ellenállás mindig elbukott. Főleg ha egy olyan változásról van szó, amely emberek széles tömegeinek könnyíti meg az életét. Most még az elején vagyunk a változásnak. Most még könnyű változtatni. Később már lehetetlen lesz. A magyar társadalom nagy része viszont – köztük a taxisok – nem érzi a változást. S ez nem azért van, mert ez nem nagy dolog. Ez azért van, mert elzárkóznak és azt hiszik,hogy kimaradhatnak belőle. Pedig ez nem olyan, mint egy új divathullám. Nem tetszik a trapézfarmer, akkor nem hordod. Jövőre úgyis más lesz a divat. Az internet megváltoztatja az egész gazdaságot, társadalmat, a szokásainkat és a kapcsolatainkat. Csakúgy, ahogy régen az ipari forradalom megváltoztatta a mezőgazdaságból élő társadalmakat, az információs forradalom megváltoztatja a jelenlegi struktúrákat.

A technológia már itt van. A technológia olyan, mint egy áradás. Vagy fogod a csónakot és élvezed a sodrást vagy belefulladsz a vízbe. A jelenlegi szabályozás a személyszállítás terén olyan, mint egy duzzasztógát, amit a folyó elé építettek és elmentek kávézni, miközben jön a szökőár.

Nem gátat kell építeni, hanem hajót, aminek erősen fogjuk a kormányát. Észtország már elkezdte ezt nagyban. Célszerű lenne példát venni róluk. Nem csak arról van szó, hogy nem akarunk változást. Arról van szó, hogy nem is értjük, hogy mi történik. Tisztelet a kivételnek.

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg az ismerőseiddel! Szólj hozzá!
  •  
  •  
  •   
  •  

A szerzőről

A cikk szerzője online marketing és IT ismereteinek kombinálásával, egyedi látásmódjával segít vállalkozóknak és szervezeteknek bevételeik növelésében. Nem ismer lehetetlent, szereti a változatosságot. Szabadidejében kutyákkal játszik, sportol vagy a barátnőjével van.